A mechanikus thrombectomia forradalmasította az akut ischaemiás stroke kezelését, és az egyik legígéretesebb kezelési módszerré vált a nagy érelzáródásban szenvedő betegek véráramlásának helyreállításában. A mechanikus thrombectomiában két elsődleges eszközt használnak: stent retrievereket és aspirációs katétereket. Bár mindkét eszköz hatékonynak bizonyult a véráramlás helyreállításában, a stent retrieverek óriási népszerűségre tettek szert az elmúlt években. Mindazonáltal a vita a stent retrieverek felsőbbrendűségéről az aspirációs katéterekkel szemben folytatódik.
Először is ismerjük meg ezen eszközök működésének alapelveit. A stent retrieverek olyan endovaszkuláris eszközök, amelyek az elzáródott erekből vérrögök felfogására és eltávolítására szolgálnak. Az eszköz egy nitinol drótsztentből áll, amely egy szállítóhuzalhoz van rögzítve és hálóval van lefedve. Miután behelyezték az elzáródott érbe, a stent kinyílik, és lehetővé teszi, hogy a háló bezárja a trombust, majd a vérröggel együtt kihúzzák. Az aspirációs katéterek viszont szívással húzzák a trombust a katéter hegyébe, és eltávolítják az érből.
A stent retrieverek legjelentősebb előnye, hogy képesek az elzáródott eret a thrombus fragmentációtól függetlenül kinyitni. Ez azt jelenti, hogy a stent retriever nagyobb valószínűséggel állítja helyre a teljes véráramlást, és csökkenti a disztális embolizáció kockázatát. Ezenkívül a stent retrieverek általában gyorsabbak és hatékonyabbak, mint az aspirációs katéterek, mivel kevesebb áthelyezést igényelnek, és nagyobb arányban érik el a sikeres rekanalizációt. Az aspirációs katéterekhez képest jobb klinikai eredményekkel is összefüggésbe hozhatók, beleértve az alacsonyabb mortalitási arányt, a funkcionális függetlenség magasabb arányát és kevesebb szövődményt.
Fontos azonban megjegyezni, hogy a stent retrievereknél magasabb az endothel sérülések aránya, ami neointimális hiperpláziához és ezt követő in-stent resztenózishoz vezethet. Ezenkívül a stent retrievereket általában nagyobb kihívást jelent a kanyargós erekben, mint például a disztális elülső agyi artériában és a hátsó keringésben. Ezenkívül a stent retrievereknek nagy furatú hozzáférési katéterre van szükségük, ami kicsi vagy kanyargós combartériákban szenvedő betegeknél nem biztos, hogy kivitelezhető. A rossz eredmények a vérrög összetételéből, helyéből és életkorából is származhatnak.
Másrészt az aspirációs katéterek gyengébbek az érfalhoz, és kisebb az endothel sérülésének vagy disszekciójának kockázata. Használhatók kanyargós erekben is, és általában egyszerűbb a használatuk, különösen olyan erekben, amelyekhez stent retrieverrel nehéz hozzáférni. Az ADAPT (aspiration-first, then stent retriever) protokollok megvalósítása ígéretes eredményeket mutatott, és klinikai vizsgálatokban vizsgálják.
Az aspirációs katéterek azonban alacsonyabb rekanalizációs rátával rendelkeznek, és hosszabb eljárási időt igényelhetnek, mivel több átvezetésre lehet szükség a sikeres újracsatornázás eléréséhez. Az okklúziós specifitás hiánya a szívás elvesztéséhez és a vérrög elmozdulásához vezethet.
Összefoglalva, mind a stent retrievernek, mind az aspirációs katéternek megvannak a maga előnyei és hátrányai, és a mechanikus thrombectomiás eljárásokban használt eszköz kiválasztását az adott beteg igényeihez kell igazítani. A stent retrieverek általában gyorsabbak és hatékonyabbak, míg az aspirációs katéterek általában gyengédebbek az érfalhoz. De ezek az eszközök kombinálva is használhatók az ADAPT protokollokon keresztül, és jó eredményeket hagytak jóvá a betegek számára.